Költségvetés elfogadva …

      Költségvetés elfogadva … bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Idén mintegy 72 millió forintból gazdálkodhat a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás

Az elmúlt évről szóló beszámolók és pályázati tájékoztatók mellett a legfontosabb napirend a 2017-es költségvetés volt. Idén mintegy 72 millió forintból gazdálkodhatnak, az összeg nagy része pályázati forrás. „Én örülök annak, hogy több sikeres pályázatunk van. Illetve GINOP-os és EFOP-os pályázati kiírás történt, és erre a térség pályázni szeretne, remélem sikerrel. És mindez Nagykanizsa és térségének foglalkoztatását fogja elősegíteni” – hangsúlyozta Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere, a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás elnöke.
A társulás működésének 3 alappillére van. A Társulási Tanács és bizottságai mellett a költségvetési szerv és a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási Nonprofit Kft. „Tulajdonképpen fontos kiemelni azt, hogy mindegyik testület megállapította, hogy a tavalyi év nagyon nehéz indítása ellenére végső soron sikeresen tudtuk megvalósítani év közben a működést. Ennek fontos feltétele volt, hogy kettő pályázatot is sikerült megnyerni, amiből anyagi támogatáshoz jutott a Társulás” – mondta Polai György a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás irodavezetője.
A gazdasági és pénzügyi beszámolók mellett az ülésen a kistérség közbiztonsági helyzetéről, valamint egy gazdaságfejlesztési program elindításáról is szó volt. (forrás: kanizsatv.hu)

Kanizsa TV adásainak elérhetősége:

Cikk a kanizsaujsag.hu oldalon ( kattintson IDE )

Fényképalbum ( kattintson IDE )