A kistérség bemutatása

 A Nagykanizsai Kistérség a Nyugat-dunántúli régióhoz tartozó Zala megye déli részén, a Principális csatorna völgyében, 27 települést magába foglalva található, területe 552,93 km2, lakosságszáma 2009. januárjában  66.997 fő.

Földrajzi helyzet kedvezőnek mondható, fekvéséből adódóan közlekedésére és gazdasági életére meghatározó az osztrák, szlovén, horvát határ és a Balaton közelsége, Nyugat- és Dél-Dunántúlt összekötő szerepe. Térkapcsolatait tekintve fontos a megyeszékhely, a főváros és a Balaton, valamint a határ főutakon történő elérhetősége az M7 autópályán és a 74-es főúton. A kistérség nemzetközi logisztikai szerepét erősíti a tény, hogy itt található a megye egyetlen vasúti határátkelőhelye is, Murakeresztúr – Kotoriba és közelében a sármelléki nyilvános nemzetközi repülőtér, amely az ország legnagyobb forgalmú vidéki reptere.

A kistérségben maghatározó Nagykanizsa szerepe, a foglalkoztatás, az intézményhálózat (oktatás, közművelődés, szociális ellátás) területén, valamint a közigazgatásban (okmányiroda, építésügy, gyámhivatal stb.) is körzetközponti szerepet tölt be. A települések közigazgatására jellemző, hogy többen társulnak a feladatok ellátására, körjegyzőséget alkotva.

A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása jelenlegi szervezeti formájában 2005. márciusában alakult, jogutódja az 1996-ban alakult Nagykanizsa és Környéke Települések Területfejlesztési Társulásának.

A többcélú kistérségi társulásokra vonatkozó törvény hatályba lépését követően a statisztikai kistérséghez tartozó valamennyi önkormányzat csatlakozott a többcélú társuláshoz, munkáját az elfogadott Társulási Megállapodás szellemében végzi. A kistérséghez az alábbi 27 település tartozik: Belezna, Bocska, Börzönce, Csapi, Eszteregnye, Fityeház, Fűzvölgy, Gelsesziget, Hahót, Homokkomárom, Hosszúvölgy, Kacorlak, Liszó, Magyarszentmiklós, Magyarszerdahely, Murakeresztúr, Nagybakónak, Nagykanizsa, Nagyrécse, Nemespátró, Pölöskefő, Rigyác, Sormás, Surd, Szepetnek, Újudvar, Zalaszentbalázs

A Társulás tevékenységében a területfejlesztési, közszolgáltatás szervezési feladatok koordinálása, pályázatok készítése, lebonyolítása a meghatározó. Ennek alapján a kistérség területének összehangolt fejlesztése (fejlesztési tervek, programok, pályázatok készítése, megvalósítása); a kistérség településein a közszolgáltatások biztosítása, fejlesztése, szervezése valamint a településfejlesztés összehangolása történik. A Társulásban résztvevő önkormányzatok képviselő-testületei a közös céloknak megfelelő hatékony és eredményes tevékenység érdekében társulási megállapodásban rögzített eljárásban és módon szervezik és oldják meg,  hangolják össze a települési önkormányzatok alábbi feladatait:

  • területfejlesztés,
  • szociális ellátás,
  • család-, gyermek- és ifjúságvédelem,
  • közoktatási feladatellátás szervezés,
  • belső ellenőrzés,
  • közművelődés és sport,
  • szolgáltatás-szervezési feladatok,
  • település- és területrendezés,
  • természet- és környezetvédelem, hulladékgazdálkodás
  • közlekedés,
  • településüzemeltetési feladatok

 A Társulás kötelezően ellátja a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvényben szabályozott feladat-és hatásköröket, mint kistérségi fejlesztési tanács.

A Társulás a fenti feladatokat a megvalósíthatóságtól függően fokozatos bevezetéssel végezte illetve végzi, ügyelve a pénzügyi fenntarthatóságra és így ezen céloknak rendeli alá a birtokában lévő erőforrásokat.

 A Társulás 2005. óta a költségvetési törvény alapján normatív állami támogatást igényel, azt a jogcímeknek megfelelően átadja az intézményeket fenntartó önkormányzatok számára, feladat ellátási megállapodás alapján.  

 A Társulás feladatellátása során szakmai és komplex program előkészítő, javaslattevő, programmenedzselő, koordináló, döntést hozó, a döntések végrehajtását figyelemmel kísérő és végrehajtó tevékenységet folytat.

Tanácsülés 2010.09.27.

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása

TÁRSULÁSI TANÁCS tagjai részére 

 Tisztelt Polgármester Asszony ! / Úr !

 Ezúton értesítem, hogy

2010. szeptember 27-én( hétfő ) 14,00 órára

  KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS  és   T Á R S U L Á S I  TANÁCS ülést  hívok össze.

Az ülés helyszíne:  NAGYKANIZSA, Bajza u. 2-1.

 Tervezett napirendi pontok:

  1. Tájékoztató a kistérség közbiztonsági helyzetéről.(szóban)  Meghívott előterjesztő: Dr. Molnár József rendőrkapitány
  2. Beszámoló a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának 2010. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról.  Előterjesztő: Kanász János ált. elnökhelyettes
  3. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának 2010. évi költségvetési határozatának módosítása. Előterjesztő: Kanász János ált. elnökhelyettes
  4. Tájékoztató a Kistérségi Szociális Programiroda pályázat megvalósításáról.(írásban) Előterjesztő: Kanász János ált. elnökhelyettes
  5. Javaslat folyószámla hitelkeret szerződés megkötésére a Magyarországi Volksbank Zrt-vel. (írásban)  Előterjesztő: Kanász János ált. elnökhelyettes
  6. Tájékoztató a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának Munkaszervezetén belül működő Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat hatósági ellenőrzéséről. (írásban) Előterjesztő: Kanász János ált. elnökhelyettes
  7. Megállapodás módosítás kezdeményezése Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával a helyettes  szülői feladatellátásra vonatkozóan.(írásban)         Előterjesztő: Kanász János ált. elnökhelyettes
  8. Együttműködési megállapodás  jóváhagyása a SULI HARMÓNIA  – 2007 Alapítvánnyal.(írásban)  Előterjesztő: Kanász János ált. elnökhelyettes
  9. Megállapodás megkötése a Nagykanizsa és Környéke Nonprofit kft. -vel működési támogatásra. (írásban) Előterjesztő: Kanász János ált. elnökhelyettes
  10. Egyebek

 Az ülésre tisztelettel meghívom. Kérem, hogy a napirendek fontosságára való tekintettel – a határozatképesség és a döntéshozatal elősegítése érdekében – az ülésen részt venni szíveskedjen. Akadályoztatása esetén a helyettesítésről a település SZMSZ szerint gondoskodni szíveskedjen.(pl. Alpolgármester, Képviselő-testületi tag).

A tanácsülés anyagai, előterjesztései letölthetőek  >> ITT <<.

Bankszámlaszám változás

      Bankszámlaszám változás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2010 szeptember 1-től az alábbi bankszámlaszámok lépnek érvénybe a Kanizsatérségnél

14100134-16450149-01000007    Költségvatési elszámolási számla

14100134-16450149-02000000    Normatív állami hozzájárulások

14100134-16450149-03000003    Területfejlesztési alap alszámla

14100134-16450149-04000006    Közmunka program alszámla

14100134-16450149-05000009    Szociális programiroda alszámla

Szepetnek

  Meghívó

A Szepetneki Nefelejcs Egyesület vezetősége szeretettel meghívja Önt a 2010.-augusztus-28. (szombat) 10.00 órai kezdettel V. alkalommal tartandó

LECSÓFESZTIVÁLRA.

Jelentkezni lehet még krumpliprósza és dödölle
készítéssel is!

 Helye: Szepetnek Királyi Pál ÁMK udvara

4 fős csoportok jelentkezését várjuk.

A főzéshez vizet és tűzifát biztosítunk!

Jelentkezésüket 2010 -08 -20-ig várjuk a következő telefonszámra: 93/30/837-65-11

 Az idén is kulturális műsorral szeretnénk színesebbé tenni rendezvényünket.
.

Azon csoportok akik bármilyen étellel neveznek,

lépnek fel a délutáni műsoron.

Eredmény hirdetés a díjak átadása és a tombola húzás a kulturális műsor után lesz.

Mindenkit szeretettel várunk.

GrabantJánosné
elnök.

Tanácsülés 2010.07.19.

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása

TÁRSULÁSI TANÁCS tagjai részére 

 Tisztelt Polgármester Asszony ! / Úr !

 Ezúton értesítem, hogy

2010. július 19-én( hétfő ) 15,00 órára

  KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS  és   T Á R S U L Á S I  TANÁCS ülést  hívok össze.

Az ülés helyszíne:  VASEMBERHÁZ, DÍSZTEREM

                                NAGYKANIZSA, Erzsébet tér 1.

 Tervezett napirendi pontok:

  1. Tájékoztató a kistérség közbiztonsági helyzetéről.(szóban)  

Meghívott előterjesztő: Dr. Molnár József rendőrkapitány

  1. Javaslat a NyDOP pályázat lebonyolításával kapcsolatos szerződés megkötésére.

       (írásban). Előterjesztő: Marton István elnök

  1. Közbeszerzés Ajánlattételi felhívás elfogadása. (írásban) Előterjesztő:  Marton István elnök    
  2. A Térségi Pedagógiai Szakszolgálat és a  Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Intézmény beszámolója a 2009/2010. évi feladatellátásról.(írásban)  Előterjesztő: Marton István elnök
  3. Javaslat a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására 2010/2011. tanévre. (írásban) Előterjesztő: Marton István elnök  Meghívott: Szmodics Józsefné osztályvezető, Gellén Melinda  igazgató, Horváth Istvánné igazgató
  4. Megállapodás megkötése a Térségi Pedagógiai Szakszolgálattal 2010-2011 tanévre vonatkozóan személygépkocsik üzemeltetésére. (írásban) Előterjesztő: Marton István   elnök
  5. Támogatás kérése a 2010/2011. tanév városkörnyéki diákolimpiai bajnokság szervezésére. (írásban) Előterjesztő: Marton István elnök
  6. Javaslat a CÉDE pályázatban keletkezett tartalék felhasználására. Előterjesztő: Marton István  elnök
  7. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás Munkaszervezete Alapító Okiratának , szabályzatoknak a módosítása.(írásban). Előterjesztő: Marton István elnök
  8. Tájékoztató a Nagykanizsa és Környéke Nonprofit kft. nyertes pályázatáról. (írásban) Előterjesztő: Marton István elnök
  9. Javaslat helyi esélyegyenlőségi programok készítésére. (írásban). Előterjesztő: Marton István elnök
  10. Egyebek

 Az ülésre tisztelettel meghívom. Kérem, hogy a napirendek fontosságára való tekintettel – a határozatképesség és a döntéshozatal elősegítése érdekében – az ülésen részt venni szíveskedjen. Akadályoztatása esetén a helyettesítésről a település SZMSZ szerint gondoskodni szíveskedjen.(pl. Alpolgármester, Képviselő-testületi tag).

A tanácsülés anyagai, előterjesztései letölthetőek  >> ITT <<.

Kanizsa Térségi Krónika 4. szám

Tartalomból:

Közművelődési konferencia

A közösségi közlekedés fejlesztése a cél

Tudta? – információs rovatunk

Júniusi Rendezvénynaptár

Kiállítás és fotópályázat

Kiadvány készült Kanizsatérség kincsei címmel

Bemutatkozik Csapi

KVÍZ

Képzések a közmunkaprogram keretében

Hálózatépítés a Zrínyiek nyomán

Az újság  letölthető innen: Kanizsa térségi Krónika (4. szám)

Tanácsülés 2010.05.25.

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása

TÁRSULÁSI TANÁCS tagjai részére 

 Tisztelt Polgármester Asszony ! / Úr !

 Ezúton értesítem, hogy

2010. május 25-én( kedd ) 14,00 órára

  KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS  és   T Á R S U L Á S I  TANÁCS ülést  hívok össze.

Az ülés helyszíne:  VASEMBERHÁZ, DÍSZTEREM

                                NAGYKANIZSA, Erzsébet tér 1.

 KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS tervezett napirendi pontjai:

  1. Tájékoztató a 2010/2011. éves helyközi személyszállítási menetrendek változtatásának tervezetéről, annak kistérségi egyeztetése.(írásban) Meghívott: Tóthné Temesi Kinga KSZI irodavezető, MÁV-START, ZALA VOLÁN képviselői.
  2. Jelölés és tag delegálása Nyugat-dunántúli Regionális Közlekedési Szakbizottságba. (írásban). Előterjesztő: Marton István elnök
  3. Egyebek

TÁRSULÁSI  TANÁCS ülés tervezett napirendi pontjai:

  1. Tájékoztató a Közép-Pannon Regionális Zrt. üzletrész vételi ajánlatáról.(írásban) Előterjesztő: Marton István elnök
  2. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2010.évi költségvetési határozatának módosítása.(írásban) Előterjesztő: Marton István elnök
  3. A Nagykanizsa és Környéke Szociális Foglalkoztatási és Közművelődési nonprofit Kft. 2009. évi beszámolójának, mérlegének és közhasznúsági jelentésének elfogadása. (írásban) Előterjesztő: Marton István elnök  Meghívott: Bencze Olga könyvvizsgáló, Némethné Hohl Erzsébet Kht. könyvelője.
  4. A Nagykanizsa és Környéke Szociális Foglalkoztatási és Közművelődési nonprofit Kft. 2010. évi üzleti tervének elfogadása. (írásban)  Előterjesztő: Marton István elnök. Meghívott: Bencze Olga könyvvizsgáló, Némethné Hohl Erzsébet Kht. könyvelője.
  5. Egyebek

 Az ülésre tisztelettel meghívom. Kérem, hogy a napirendek fontosságára való tekintettel – a határozatképesség és a döntéshozatal elősegítése érdekében – az ülésen részt venni szíveskedjen. Akadályoztatása esetén a helyettesítésről a település SZMSZ szerint gondoskodni szíveskedjen.(pl. Alpolgármester, Képviselő-testületi tag).

A tanácsülés anyagai, előterjesztései letölthetőek  >> ITT <<.

Kanizsa Térségi Krónika

      Kanizsa Térségi Krónika bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tartalomból:

Közmunkaprogramokkal a térségben
Nőnapi meglepetés
Tudta? – információs rovatunk
Májusi Rendezvénynaptár
Versenyképesebb Jövőért TISZK felhívás, ismertető
Térségi Népzene – Néptánc Találkozó
Őrségi üzenetek
Jeles napok áprilisban
Bemutatkozik Börzönce
Surdi farsang
Művészeti Fesztivál beszámoló

Az újság  letölthető innen: Kanizsa térségi Krónika (3. szám)

Tanácsülés 2010.04.13.

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása

TÁRSULÁSI TANÁCS tagjai részére 

 Tisztelt Polgármester Asszony ! / Úr !

 Ezúton értesítem, hogy

2010. április 13-án ( kedd ) 16,00 órára

  Rendkívüli Társulási Tanács és Kistérségi  Fejlesztési Tanács ülést hívok össze.

Az ülés helyszíne:  VASEMBERHÁZ, DÍSZTEREM

                                NAGYKANIZSA, Erzsébet tér 1.

 Tervezett napirendi pontok:

  1. PANNON GSM Távközlési Zrt. Szolgáltatási ajánlata a Nagykanizsai Kistérség részére.(írásban)Meghívott: szolgáltató képviselője
  2. Pályázati támogatás a Nagykanizsa Megyei Jogú Város által fenntartott Miklósfai óvoda felújítási pályázatához. Előterjesztő: Marton István elnök
  3. Pályázati támogatás az iskolapszichológus foglalkoztatása a Nagykanizsai Kistérségben tárgyában. Előterjesztő: Marton István elnök
  4. Tájékoztató a „Közösségi közlekedés fejlesztése a Nagykanizsai Kistérségben” pályázat településekre vonatkozó feladatokról.
  5. Egyebek:

 Az ülésre tisztelettel meghívom. Kérem, hogy a napirendek fontosságára való tekintettel – a határozatképesség és a döntéshozatal elősegítése érdekében – az ülésen részt venni szíveskedjen. Akadályoztatása esetén a helyettesítésről a település SZMSZ szerint gondoskodni szíveskedjen.(pl. Alpolgármester, Képviselő-testületi tag).