Köszöntő

      Köszöntő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

denes_sandorKedves Látogatónk!

Köszöntöm Önt a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás honlapján!

Örülök, hogy a kistérségünk iránt érdeklődve ellátogatott weblapunkra, remélem hasznos információkat tudunk nyújtani munkájához, tanulásához, szabadidejének hasznos eltöltéséhez.

Portálunk az érdeklődők számára információkat kíván nyújtani a Nagykanizsai kistérség 26 településéről és az azokat összefogó Társulásról, valamint az intézményének működéséről.

Magyarország uniós csatlakozását követően nemcsak a gazdasági életben, hanem a közszférában, a helyi önkormányzatok életében és a közszolgáltatások szervezésében is jelentős változások történtek.

A 2014. évi önkormányzati választások után is új tervek, új elképzelések és igények jelentkeznek, kapcsolódva és alkalmazkodva a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklushoz.  A társuláshoz tartozó önkormányzatok vezetői bíznak abban, hogy az elkövetkező időszak jó gazdálkodása kiegyensúlyozott fejlődést eredményez számukra.

A közigazgatás korszerűsítése fontos mérföldkő volt az önkormányzatok életében, most a települések gazdálkodása, a munkahelyteremtés, a foglalkoztatási lehetőségek bővítése a kiemelt cél. Az állampolgárok számára fontos az egyszerűbb ügyintézés, a közszolgáltatások minőségi javulása valamint az adó és rezsicsökkentés hatása, amely az élhetőbb otthont jelenti.  

Modern világunkban ez a honlap kettős célt szolgál: egyrészt tájékoztat, bemutatja a kistérségünk látnivalóit, nevezetességeit az érdeklődők számára, másrészt hasznos információkat nyújthat és erősíti a kistérségben tevékenykedők együttműködését, új kommunikációs csatornát nyit a térség lakossága felé.

Reméljük sikerül felkelteni érdeklődését a térségünkbe utazáshoz, kérem fogadja el invitálásomat  és  tekintse meg  nevezetességeinket, rendezvényeinket és ismerkedjen meg történelmi értékeinkkel.

Ajánlva magunkat kellemes tájékozódást, jó időtöltést kívánok!          

                                 Szivélyes üdvözlettel:

 Dénes Sándor

Társulás elnöke