Köszöntő

      Köszöntő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kedves Látogatónk!
Köszöntöm Önt a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának honlapján!

Örülök, hogy a társulásunk iránt érdeklődve ellátogatott weblapunkra, remélem hasznos információkat tudunk nyújtani munkájához, tanuláshoz, szabadidejének hasznos eltöltéséhez.

Magyarország uniós csatlakozását követően nemcsak a gazdasági életben, hanem a közszférában is jelentős változások következtek be, főként a közszolgáltatások szervezésében illetve a helyi önkormányzatok életében is.

Az egyik ilyen esemény a többcélú kistérségi társulások létrehozása 2004-ben, amely sokoldalú együttműködést teremtett a térségben és a közigazgatásban a többcélú kistérségi társulás az önkormányzatok legintenzívebb együttműködési formáját képviseli. A 2010. őszi önkormányzati választások utáni újjáalakulás új terveket, új elképzeléseket és igényeket hozott magával, a meglévő problémákra, a megoldási lehetőségek keresésére az elkövetkező időszak okos és jó gazdálkodása hozhat kiegyensúlyozott fejlődést valamennyi a kistérséghez tartozó önkormányzat számára.

A közigazgatás korszerűsítésének folyamatában fontos mérföldkő volt a kistérségi rendszer valamint a többcélú kistérségi társulásokra vonatkozó jogi szabályozás kialakítása. Az önkormányzati rendszer megújításában meghatározó szerepet játszanak ezek a tapasztalatok mert a reformfolyamat a következő években folytatódni fog.

Az állampolgárok számára fontos az egyszerűbb ügyintézés, a közszolgáltatások minőségi és hatékony megszervezése, továbbá az ésszerű munkamegosztás kialakítása biztosítja a települések harmonikus fejlődését, amely a lakosságnak az élhetőbb otthont és a biztosabb jövő perspektíváját jelenti.

Modern világunkban ez a honlap a racionalitás jegyében, azzal a kettős céllal jött létre, hogy egyfelől bemutassa a kistérségünk látnivalóit, nevezetességeit, gazdasági, kulturális, társadalmi életünket az érdeklődők számára, hasznos információkat nyújthassunk azoknak, akik településeinkre készülnek utazni, vagy itt szeretnének üzleti vállalkozásba kezdeni, másfelől – a helyben élők számára közérdekű információk és szolgáltatások elérhetővé tétele révén – erősítsük a kistérségben tevékenykedő települések együttműködését, új kommunikációs csatornát nyissunk a települések elöljárói és a térség lakossága felé.

Szeretnénk dinamikusan fejlődő, versenyképes, vállalkozásbarát gazdaságot, szolidáris, együttműködő közösségeket, az esélyegyenlőség megvalósítását, intelligens, környezetbarát kistérséget kiépíteni.

Reméljük sikerül felkelteni érdeklődését a kistérségbe utazáshoz, kérem fogadja el invitálásomat és tekintse meg nevezetességeinket, rendezvényeinket és ismerkedjen meg történelmi értékeinkkel.

Ajánlva magunkat kellemes tájékozódást, jó időtöltést kívánok!

Cseresnyés Péter
Társulás elnöke