A „Napra-forgós Kistérségi Napok” programsorozat 2. rendezvényének keretében népzenei és néptánc találkozóra került sor a kistérségünkben működő néptánc, népzenei és népdaléneklő szólisták és csoportok részvételével.
A találkozónak a Zalaszentbalázsi Művelődési Ház adott otthont. A program a Petőfi Sándor Általános Iskola dolgozóinak lelkes szervezésével és közreműködésével valósult meg.
A szép számmal megjelent hagyományőrző csoportok közös éneklésével kezdődő programot Molnár Mihály polgármester Úr lelkesítő köszöntő beszéde nyitotta.
Ezt követően minden csoport bemutatta otthonról hozott dalcsokrát, művészi produkcióját.
Fellépő csoportok és szólisták:
- Zalaszentbalázsi Népdalkör
- Zalaszentbalázsi Petőfi Sándor Általános Iskola csoportjai:
– Búzavirág
– Gál Tímea
– Kishuszárok
– Zsohár Patrik
– Boglárkák
– Pap Valentina
– Pacsirták
- Újudvari Népdalkör
- Árvácska Dalkör
- Csillag Citera – együttes Zalaszentbalázs
- Szepetneki Nefelejcs Együttes néptánc csoportja
- Zalaszentbalázsi nyugdíjas klub énekkara
- Nótakedvelők Nagyrécse
- Kodály Zoltán Művelődési Ház énekkara
- Andrasek Pálné Murakeresztúr
- Szepetneki Nefelejcs Nyugdíjas Néptánc csoport
- Rozmaring Asszonykórus Murakeresztúr
- Tungsram Nyugdíjasok Énekkara
- Szepetneki Horvát Kórus
- Gyöngyvirág Tánc-csoport Nagykanizsa
A fellépők EMLÉKLAPOT kaptak ajándékba, melyen a napraforgó virága szimbolizálja a rendezvénysorozat mottóját: összefogással, hagyományteremtő rendezvényekkel megőrizhetjük értékeinket, hozzájárulhatunk az összetartás és összetartozás érzésének megszilárdításához.
A vendégül látás ízletes köményes kiflije a zalaszentbalázsi asszonyok konyhaművészetéről tett tanúságot.
Ezen a szombat délutánon minden résztvevő gazdagabb lett az általa adott, és a másoktól kapott népi értékek szívet-lelket melengető kincsei által.
” Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, ezer év alatt sok patak folyt bele. Nincs a magyarságnak az a rétege, annak egy élménye, hogy ne hagyott volna nyomot benne. Ezért: az egész magyarság lelkének tükre.
Százhangú orgona a magyar népzene, mindenre van hangja, a szelíd tréfától a tragédiáig. …. A tűznek nem szabad kialudni.”
/Kodály Zoltán/
Köszönetünket fejezzük ki a Zalaszentbalázsi Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusainak és valamennyi dolgozójának, akik önzetlen, lelkiismeretes munkájukkal lehetővé tették, hogy egy színvonalas, tartalmas szombat délutánt tölthessünk el Zalaszentbalázson.






– Összesen 191 főnek nyílik lehetősége a közmunkaprogramban részt venni. A korábbiakhoz képest két új elemmel bővült a foglalkoztatási lehetőség: egyrészt szociális gondoskodás segítése a rászorultaknak, másrészt adatfeldolgozási tevékenység megszervezése a számítástechnikai alapismeretekkel rendelkezőknek. Ez utóbbi az NKTT Bajza utcai ingatlanának egyik épületében történik, ahol az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság iratait fogják digitalizálni szigorúan meghatározott, fegyelmezett, zárt rendszerben.