PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának (8800 Nagykanizsa, Bajza u. 2.) Társulási Tanácsa pályázatot hirdet a 100%-os tulajdonában lévő Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatának ellátására.

Az ellátandó feladat: A Nagykanizsa és Környéke Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátása, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések keretei között, az alábbi tartalommal:

  • A Nonprofit Kft. tárgyévi üzleti tervének könyvvizsgálói véleményezése, vizsgálata a Nonprofit Kft. működésére, valamint a könyvvizsgálatra irányadó jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével;
  • A Nonprofit Kft. tárgyévi gazdálkodása éves beszámolójának (mérlegének) véleményezése, vizsgálata, a Nonprofit Kft. működésére, valamint a könyvvizsgálatra irányadó jogszabályok rendelkezései figyelembevételével;
  • A Nonprofit Kft. tárgyévi gazdálkodását rögzítő, éves zárszámadási taggyűlési határozat tervezetének (mérlegének, pénzmaradvány kimutatásának, költségvetési jelentésének, kiegészítő mellékletének) véleményezése, vizsgálata a Nonprofit Kft. működésére, valamint a könyvvizsgálatra irányadó jogszabályok rendelkezései figyelembevételével.
  • A Nonprofit Kft. működésével kapcsolatos véleményezési jogkörök gyakorlása, a fentebb említett jogszabályok figyelembevételével.

A feladat ellátás tervezett időtartama: 2012. év január 01. napjától 2014. év december 31. napjáig terjedő határozott időtartam (3 üzleti év).

Pályázati feltételek:

  • a pályázaton belföldi természetes és jogi személyek vehetnek részt, akik szerepelnek a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által vezetett könyvvizsgálói névjegyzékben,
  • a pályázó legalább öt év könyvvizsgálói szakmai tapasztalattal rendelkezzen,

A pályázathoz csatolandó:

  • a pályázó szakmai tevékenységének rövid bemutatása,
  • ha a pályázó jogi személy, a pályázatnak tartalmaznia kell a pályázattevőnek a beadás idejéhez képest 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, természetes személy könyvvizsgálói kinevezését és adatait, természetes személy esetén a vállalkozói igazolvány másolatát,
  • legmagasabb iskolai végzettséget, képesítést igazoló dokumentumokat,
  • szakmai referenciák felsorolása,
  • nyilatkozat a magyar jogszabályok szerinti könyvvizsgálói jogosultságról, Magyar Könyvvizsgálói Kamarai tagsági igazolásának fénymásolata;
  • nyilatkozatát a szakmai felelősségbiztosítás meglétéről.
  • nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy személyében összeférhetetlenségi ok nem áll fenn,
  • szerződés tervezet a könyvvizsgálói díjazás meghatározására, a fizetési feltételekre vonatkozó ajánlat,

A pályázatot zárt borítékban a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás Elnökéhez kell benyújtani, az alábbi címre: 8800 Nagykanizsa, Bajza u. 2.

A benyújtási határidő: 2011. november 18.

A pályázat elbírálásáról a Társulási Tanács a benyújtási határidőt követő tanácsülésen dönt.
A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

Pályázattal kapcsolatos felvilágosítás kérhető: Cseresnyés Péter elnöktől (tel.: 06/93-500-702)



Társulási tanácsülés 2011.11.03

Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Tisztelt Polgármester Asszony ! Tisztelt Polgármester Úr !     

                  Ezúton értesítem, hogy  

2011. november 3.  (csütörtök ) 15,00  órára

   Társulási Tanács  ülést hívok össze.

 

Az ülés helyszíne:   KISTÉRSÉGI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT Nagykanizsa, Bajza u. 2.  

Tervezett napirendi pontok:

  1. Tájékoztató a kistérség közbiztonsági helyzetéről.(szóban) 

Meghívott előterjesztő: Dr. Molnár József rendőrkapitány

  1. Beszámoló a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának 2011. I-III. negyedévi költségvetési gazdálkodásáról.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök                 Melléklet (xls)

  1. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2011. évi költségvetési előirányzatának módosítása  valamint   Tájékoztató a Magyar államkincstár ellenőrzéséről   Melléklet (xls)

  2. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Munkaszervezetén belül működő belső ellenőrzési szervezeti egység 2012. évi munkatervének elfogadása.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök                 Melléklet (xls)

  3. Távfelügyeleti őrzés-védelmi feladatra és a műszaki kivitelezésre érkezett ajánlatok megtárgyalása.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök

  4. A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. könyvvizsgálatának tárgyalása.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök

  5. A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft. Alapító Okiratának módosítása. (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök

  6. Egyebek

    Javaslat zárt ülésre: 5. számú napirendi pont

     

    Az ülésre tisztelettel meghívom.

     

    Üdvözlettel:

    Cseresnyés Péter

    elnök

    Új önkormányzati törvény tervezet

    Új Önkormányzati törvény-tervezet 

     

     

    A Belügyminisztériumban elkészült az új önkormányzati törvény tervezete.


    Az Országgyűlés novemberben tárgyalja a törvényjavaslatot és várhatóan még ebben az évben elfogadja.

    A véleményezés végső határideje: 2011. október 20.
     
    A véleményeket a jogszabaly@bm.gov.hu e-mail címre lehet megküldeni.

     

    A tervezet letölthető. PDF formátumú.

    Előterjesztés Ötv Kormány 2011 október

    Falumegújítási Díj 2011

    Magyarországi Falumegújítási Díj 2011

     

     

     

     

    A Belügyminisztérium a Vidékfejlesztési Minisztériummal közösen meghirdeti a Magyarországi Falumegújítási Díj 2011. pályázatot „A jövő nyomában – Magyarországi Falumegújítási Díj 2011” címmel.  Határidő: 2011. 10. 21.

    A pályázatot meghirdetők célja, hogy felkutassák, díjazzák és ezzel "reflektorfénybe állítsák" azokat a települési közösségeket, amelyek a mottó szerint kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. Ezek bemutatásával, az információk cseréjével tovább javítsa a falumegújítást végző községek, nagyközségek eredményeit, jó példával elindítsa ezen az úton az ebből még kimaradó falvakat, mozgalommá szervezze a falumegújítást. A negyedik alkalommal meghirdetett "Magyarországi Falumegújítási Díj" ezúttal is az "Európai Falumegújítási Díj" pályázati kiírás követelményein alapul, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki. Ez egészül ki néhány magyarországi követelménnyel. A magyarországi díj egy további célja, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen. Éppen ezért a honi versengés mottója és fő céljai megegyeznek az európaival, hogy az adott területen legkiválóbb település mutatkozhasson be a nemzetközi porondon.

    Kiemelt szempont a díjazás során, hogy a bemutatkozó települések fejlesztései feleljenek meg a Településfejlesztési füzetek különszámaként minden falunak eljuttatott "Irányelvek az európai falvak és vidéki térségek fenntartható fejlődéséért" dokumentumban foglaltaknak, melyek a vidéki térségek jövőjének erősítése, a falusi településeken élők életminőségének javítása érdekében kerültek megfogalmazásra.

    A pályázati kiírás mottója különösen azoknak a falvaknak, vidéki közösségeknek a dokumentumait várja, amelyek a településeiket érő aktuális kihívásokra újszerű, ötletgazdag projektekkel tudtak válaszolni, megalapozva ezekkel a korszerű, jövőbemutató, tudatosan tervezett fejlődésüket.

    A pályázat benyújtása, elbírálása
    Pályázatot egy falu önkormányzata vagy falvak szövetsége (max. 20 000 fős lakosszámmal) nyújthat be. Amennyiben az adott település önkormányzata nem kíván pályázni, a pályázatot civil szervezetek is benyújthatják. A Magyarországi Falumegújítási Díj előző kiírásainak győztesei önálló településként nem nyújthatnak be pályázatot.
    A pályázatokat két példányban, vagy egy példányban és elektronikus formában a területileg illetékes állami főépítészhez kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni: "Falumegújítási pályázat".

    A pályázatok két ütemben kerülnek minősítésre.
    Első ütemben a pályaművek régiónként kerülnek elbírálásra. A zsűrik elnökei az állami főépítészek, tagjai a regionális fejlesztési ügynökségek (RFÜ), a LEADER Helyi Akciócsoportok, és a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának (MUT) regionális szinten kijelölt képviselői. A zsűrik régiónként legfeljebb két pályázót juttathatnak tovább országos szintre – kivéve, ha valamely régió nem él a lehetőséggel, ennek terhére a pontszámban következő nevezhető. A pályázók végső sorrendjéről, besorolásáról a belügyminiszter és a vidékfejlesztési miniszter által kinevezett, a két tárca, az állami főépítészek, a MUT és a Magyar Építőművészek Szövetségének képviselőiből álló szakértői bizottság dönt.
    A legmagasabb pontszámot elérő települések esetében a bizottság helyszíni bejárást, konzultációt tart.
    A pályázatok elbírálása ingyenes.

    A pályázati kiírás és mellékletei alább, a csatolmányokból tölthetők le!

    | Forrás: kormany.hu

    Magyarországi Falumegújítási Díj 2011

    74.5 KB

    msword

    Letöltés

    Pályázati formanyomtatvány

    103.5 KB

    msword

    Letöltés

    2. sz. melléklet

    31.5 KB

    msword

    Letöltés

    Társulási tanácsülés 2011.09.15

     Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása

    Tisztelt Polgármester Asszony !

    Tisztelt Polgármester Úr !                      

    Ezúton értesítem, hogy

     

    2011. szeptember 15-én  (csütörtök ) 14,30  órára

       Társulási Tanács  ülést hívok össze.

     

    Az ülés helyszíne:   KISTÉRSÉGI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

    Nagykanizsa, Bajza u. 2.

     

    Tervezett napirendi pontok:

    Kistérségi Fejlesztési Tanács:

     

    1. Tájékoztató a Nagykanizsai Kistérség aktuális közbiztonsági helyzetéről.(szóban) Előterjesztő:

    Dr. Molnár József alezredes kapitányságvezető

    1. A Széchenyi Programiroda bemutatkozása.(szóban)

    Előadó: Széchenyi Programiroda munkatársa

    1. Szakmai beszámoló a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának 2011. I. félévi munkájáról. (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök

     

    Többcélú Társulási Tanács:

    1. Beszámoló a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának 2011. I. félévi költségvetési gazdálkodásáról.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök      +MELLÉKLET
    2. Támogatás kérése a 2010/2011. tanév városkörnyéki diákolimpiai bajnokság szervezésére. (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök
    3. Együttműködési megállapodás jóváhagyása a SULI HARMÓNIA  – 2007 Alapítvánnyal.(írásban)  Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök
    4. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás Munkaszervezete Alapító Okiratának a módosítása.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök    +MELLÉKLET
    5. Távfelügyeleti őrzés-védelmi feladatok műszaki tartalmának megtárgyalása.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök
    6. A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Nonprofit Kft.  Alapító Okiratának módosítása.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök
    7. Egyebek:

     

    Az ülésre tisztelettel meghívom.

    Üdvözlettel:

    Cseresnyés Péter

    elnök

    Éljünk magyarul!

    Éljünk magyarul!

    A helyi, kistermelői kör és gazdálkodók élelmiszer piacra jutását
    támogatandó megkezdődött a 40km.hu kereskedőház szervezése, melyhez
    kistérségenként egy helyi képviselőt keres a társaság.
    Olyan személyre van szükség, aki a Nagykanizsai kistérségben
    hatékonyan tudná szervezni ezt a munkát.

    Ha Önnek ilyen ambíciója, rátermettsége, jártassága van, akkor küldje emailben a részletes jelentkezését és adja meg elérhetőségeit!

    kanizsaterseg@chello.hu

    Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlés

    Beszámoló az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület 2011. július 7-i közgyűléséről

    Nagykanizsán tartotta rendkívüli közgyűlését az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. A közgyűlésnek egyetlen érdemi napirendi pontja volt, az Alapszabály módosítása az 54/2011.(VI.10.) VM rendeletben meghatározottak szerint. A jelenlévők egyhangúan elfogadták, hogy a Közgyűlés hatáskörébe kerüljön a tagfelvételről való döntés.

    2011. augusztus végén tervezik a következő közgyűlést, amelyre várják a belépni kívánó új tagokat. A belépés feltétele jelenlegi tagok közül legalább 2 tag írásos ajánlása.

    TÁRSULÁSI TANÁCSÜLÉS 2011.07.14

    Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása

    TÁRSULÁSI TANÁCS tagjai részére

    Tisztelt Polgármester Asszony ! / Úr !

    Ezúton értesítem, hogy

    2011. július 14-én (csütörtök)  15,00 órára

    T Á R S U L Á S I  T A N Á C S  ülést hívok össze.

    Az ülés helyszíne:

    KISTÉRSÉGI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

    Nagykanizsa, Bajza u. 2-1.

    Tervezett napirendi pontok:

    1. Tájékoztató a Nagykanizsai Kistérség lakosságának egészségi állapotáról. (szóban) Meghívott: Dr. Buzás Judit kistérségi tiszti főorvos
    2. Tájékoztató a Nagykanizsai Kistérség közbiztonsági helyzetéről.(szóban) Előterjesztő: Dr. Molnár József alezredes kapitányságvezető
    3. A Térségi Pedagógiai Szakszolgálat és a  Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Intézmény szakmai  beszámolója a 2010/2011. évi feladatellátásról.(írásban)  Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök Meghívott: Szmodics Józsefné osztályvezető, Gellén Melinda  igazgató
    4. Javaslat a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátására 2011/2012. tanévre. (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök  Meghívott: Szmodics Józsefné osztályvezető, Gellén Melinda  igazgató, Horváth Istvánné igazgató
    5. Megállapodás megkötése a Térségi Pedagógiai Szakszolgálattal 2011-2012 tanévre vonatkozóan személygépkocsik üzemeltetésére. (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök Meghívott: Gellén Melinda  igazgató
    6. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása módosított Társulási Megállapodásának aláírása. (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök
    7. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása által meghirdetett őrzés-védelmi pályázatok elbírálása, döntés a szerződésről.(írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök
    8. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása által meghirdetett hordozható számítógép beszerzésre vonatkozó ajánlatok elbírálása, döntés a beszerzésről. (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök
    9. A TEFA Bizottság döntésének elfogadása a benyújtott pályázatokról. (írásban) Előterjesztő: Cseresnyés Péter elnök
    10. Egyebek:

    Az ülésre tisztelettel meghívom.  Kérem, hogy a napirendek fontosságára való tekintettel – a határozatképesség és a döntéshozatal elősegítése érdekében – az ülésen részt venni szíveskedjen. Akadályoztatása esetén a helyettesítésről a település SZMSZ szerint gondoskodni szíveskedjen.(pl. Alpolgármester, Képviselő-testületi tag).

    A tanácsülés anyagai, előterjesztései letölthetőek  >> ITT <<.

    3. Nagykanizsai Sárkányhajó Bajnokság

    A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának Munkaszervezete és vállalkozó kedvű polgármesterekből állt össze a „Többcélús Sárkányok” csapatunk, amely részt vett a 3.

    Nagykanizsai Sárkányhajó Bajnokságon. Csapatunk már tavaly is részt vett a bajnokságon így idén már a rutinosok magabiztosságával vágott neki a futamnak, ahol vasárnap délutáni döntőig jutott.

    Az elszánt csapat


    A győztesek nyugalmával

    Kutya meleg volt, de jó volt

    A Kistérség Sárkányhajósai már a jövő évi terveiket szövögetik.